2011. április 30., szombat

Könyvek


Könyvtárak - a tudás kapui

Goethe, a német költő az emberiség memóriájának nevezte a könyvtárakat.

Assur-bán-apli birodalma ( a mai Irak ) tele volt négyszögletes kb.8*10cm-es agyagtáblákkal. A könyvtár több mint 20 000 agyagtáblája üzletkötésekről, vallási szokásokról, jogról, történelemről, orvoslásról, ember és állatok élettanáról szóló leírásokat tartalmazott.

II. Ramszesz az egyiptomi Thébában híres könyvtárat alapított, 700 évvel megelőzve Assur-bán-aplit.

350 év telt el, mire akadt könyvtár, amely felülmúlta nagyságban. I. Ptolemaiosz Szótér, Nagy Sándor egyik hadvezére építtette i.e. 300 táján az egyiptomi kikötővárosban Alexandriában. Mintegy 70 tudós kezdte lefordítani a Szentírás héber részét görögre.

Kínában a Csou-dinasztia uralkodása idején i.e. 1122-től i.e. 256-ig készültek el azok a könyvek, melyek Öt kanonikus könyv címen váltak ismertté.

A Római Birodalom széthullása után, Európa-szerte megjelentek a kereszténység kolostorai, melyekben a bibliai és egyéb kéziratok kézzel történő másolása volt az egyik legfontosabb munka.

Konstantinápolyi könyvtárak ókori kéziratokat tároltak és másoltak, úgy vélik, ezeknek fontos szerepük volt a reneszánsz elindításában.
A kolostorkönyvtárak ezer évig Európa szellemi központjai voltak.

Képzeljük el, hogy egy 850 km hosszú könyvespolc mellett állunk, mely 29 millió könyv súlya alatt roskadozik, ennyi kötet van a világ legnagyobb könyvtárában az amerikai Kongresszusi Könyvtárban.

A londoni British Library a második legnagyobb, 18 millió kötettel büszkélkedhet.

A moszkvai Orosz Állami Könyvtárban 17 millió könyv van.

A francia Bibliothéque Nationale, mely Európa egyik legrégebbi nemzeti könyvtára 13 millió könyvet tárol.


Ehhez képest elenyésző az én itthoni könyv mennyiségem, 2 könyvespolcon, és a szekrény külső polcain tárolva :-)
A téma abból adódott, hogy könyvespolc portalanítás volt ma ;-)

2011. április 29., péntek

Kókuszos süti


- 4 tojás + 13 evőkanál cukor - géppel jól elkeverni majd fakanállal 1 dl olaj + 1 dl tej + 13 evőkanál liszt + 1 cs sütőpor

- a tésztát ketté osztani és egyik feléhez 2 evőkanál kakaót + 2 evőkanál tejet keverni

- nagy gáztepsibe sütőpapírt tenni és az egyik felére rákenni a sárga, majd a tepsi másik felére a kakaós tésztát ( így lehet egyben megsütni 2 tésztát, saját találmány :-) ) mint a piskótát úgy sütni

- ha megsült késsel elvágni a sárga és kakaós tésztát egymástól és megkenni a krémmel:

- 5 dl tej + 5 evőkanál cukor + 3 evőkanál liszt - krémmé főzni és belekeverni 20 dkg kókuszreszeléket

- a tészta tetejére csokimázat kenni : 10 dkg porcukor + 2-3evőkanál kakaópor + 3 evőkanál víz - kicsit forralni és a végén 10 dkg vajjal elkeverni


Házitündér 3.hét konyha: csempét és munkafelületet ecetes vízzel letöröltem. Ez most rövid hét volt és mégis mennyi mindent sikerült megtenni.

2011. április 28., csütörtök

Kőrisfa


Bontakozó természet...ilyen volt kezdetben és az alsó fotón ilyen lett...


Ezen a kőrisfán fészkelnek a gerléim ;-). Sárgásfehér bugavirágzatát most porozzák be a méhecskék és jó illatos virág, akkorákat prüszkölök néha :-S



Házitündér 3.hét konyha: ma kicsit ráhúztam, nem kellett vacsit főzni - szekrény tetejét és a csöveket letöröltem, majd annyira belejöttem, hogy a szekrényeket kívülről is letöröltem.

2011. április 27., szerda

Gerle fióka kirepült


Kirepült, még csak 1-2 ággal távolodik el a fészektől, nagy dolog ám ez az életében. Fél és bátortalan, hosszú időt eltöltött, mire rávette magát, hogy arrébb illetve vissza repüljön. Én büszke vagyok rá :-), tesó nélkül nem olyan egyszerű a repülés, együtt bátorítják egymást, de ő egyke. Jönnek a szülei etetni és bemutatót tartanak neki, hogy kell apránként ágról ágra repkedni, tünemények :-)


Emelgeti a szárnyacskáit.



Házitündér 3.hét konyha: ma a kedvencem volt, radiátor lemosás :-S

2011. április 26., kedd

Krumplis rétes


- 30 dkg héjában főtt burgonyát meghámozni és nagy lyukún lereszelni ( én kockára vágva megfőztem és csak fakanállal tördeltem össze ) + 1 tojás felverve + fél kaliforniai pirospaprika apróbb kockára vágva + 10 dkg apróra vágott felvágott ( nálam csirkemellsonka volt ) + só, bors, majoránna, bazsalikom ízesítés

- 1 csomag 4 lapos réteslapot 2-2 lapra osztani, megkenni olvasztott vajjal és egy csíkban rátenni a tölteléket, feltekerni, tepsibe tenni és tetejét is lekenni vajjal ( 2 rúd lesz ebből, 4 személyre inkább duplázni a mennyiséget, én egyedül megettem majd 1 rúddal :-)

- előmelegített sütőben 200 fokon kb. 20 perc sütés, amíg pirosas lesz ( nálam ez most 30-35 perc is volt )

- mártással leönteni: 5 dkg vajon 1 evőkanál lisztet megfuttatni, de nem pirítani, felönteni 3-4 dl tejszínnel ( nálam kb.2,5 dl tej volt helyette ), mártássá főzni, ízesítés só, cukor, citromlé, kapor

Grillezett hal mellé láttam köretnek egy újságban, de önállóan is megállja a helyét.



Házitündér 3.hét konyha: bizony bizony ünnep ide, ünnep oda, takarítás ma már nem maradt el :-). Póktalanítás, ajtó és lámpa letörlése nem tartott sokáig, így belefért a hűtő mögötti portalanítás (nekem ehhez külön nyeles portörlőm van amivel mögé tudok férni)

Fogyó hold


Fogyó hold - ezen a héten.

Bőr:
most menj manikűröshöz és pedikűröshöz. Elő az arcfeszesítő pakolással!

Haj:
aki rendszeresen ebben a holdciklusban nyiratkozik, haja dúsabb és lassabban nő. A pakolások nehezebben fejtik ki a hatásukat.

Alak:
amikor fogy a Hold, jó eséllyel szabadulhatsz meg a kilóktól, az étvágyad kisebb lesz, az anyagcseréd ekkor a legjobb.

Egészség:
a fájdalomküszöb magas és a sebek gyorsabban gyógyulnak.

Szerelem:
itt az idő, hogy elbeszélgess pároddal! Oszd meg vele gondolataid, vágyaid, mondd el neki, ha valami bánt.

Wellness:
a tisztító és vízhajtó kúrák ideje. Menj el narancsbőrkezelésre, fizess be dekoltázsmasszázsra és kényeztesd a tested radírozással és szaunázással.

2011. április 24., vasárnap

2011. április 23., szombat

Húsvéti versek



Húsvét hétfő reggelén
bátran ideállok,
Gyertek elő -hadd öntözzek-
gyönyörűszép lányok!
Jó illatú, egészséges
lesz, akinél járok,
cserébe a locsolásért
piros tojást várok.
-----------------------------

Itt vagyok,
Friss vagyok,
Máris sorba állok!
Csak egy kicsit meglocsollak,
Aztán odébb állok.
-----------------------------------

Húsvét napja csupa öröm,
A sok kislányt megöntözöm.
Hulljon kölni a hajukra,
Piros tojás a markomba.
---------------------------------

Harangvirág hajladozik a szélben,
Kis nyulacska ugrabugrál a réten.
Sárgarigó azt csipogja: csip-csip-csip,
Meglocsolnám ruhácskádat egy kicsit.

2011. április 21., csütörtök

Daramorzsa




- 30 dkg grízt 5 dl tejben beáztatni, láthatóan megduzzad majd

- 3 tojássárgát 10 dkg cukorral kikeverni és a darához önteni, a 3 fehérjét habbá verni és lazán belekeverni

- jó nagy serpenyőben vajon (ujjnyi vastagnál ne legyen magasabb tészta) pirítgatni, majd nagyobb darabokra vágni és egyre kisebb darabokká morzsázni fakanállal és türelmesen pirítani

Első morzsám, de hasonlított a mirelithez állagában, ebből gondolom hogy talán jól csináltam :-), nekem a fél adag fért bele a 26 cm serpenyőbe, így vagy kétszerre, vagy tepsiben sütőben érdemes ezt a mennyiséget elkészíteni.
Frissen melegen, langyosan finom jó kis házi lekvárral.




Házitündér 2.hét előszoba - szekrények, előszobafal, beépített szekr.ajtók letörlése volt a program. Látványos változás vette kezdetét, pedig még csak 3 helységben történt zónázás. Nekem sokkal jobb így elosztva elvégezni a teendőket. Folyamatosan alakul a rend, nem úszom el és nekem most ez a lényeg.

2011. április 20., szerda

Százszorszép


Vettem 2 cserép százszorszépet, alig volt rajta virág és most ilyen szép lett :-)...ma estére kicsit lekókadt, tegnap elfeledtem meglocsolni :-/... a képen jobbra, abban a lapos tálkában víz van a madárkáknak :-), vasárnap a tojó rigó percekig fürdött benne, annyira édes volt.



Házitündér 2.hét előszoba - előszobafalról elpakoltam és a csizmákat eldobozoltam.

2011. április 19., kedd

Gerle fióka

Bizony ám, már ekkorára megnőtt tubika, komoly gerle kinézete van már :-)...mivel egyszemke, így több hami jut neki, egyelőre el nem mozdul a fészekből, jókat szunyál és figyeli a környezetét, van rengeteg madár szomszédja, csicseregnek neki a verebek, tengelicek, zöldikék, cinkék.


Teljes szülői felügyelet alatt vagyok...nem tudja szegényke, hogy miért nyúlkálok én ki az ablakon a géppel, mit magyarázok én neki, hogy - Tubikám most így állj be, jaj meg ne fordítsd a buksid...jaj ne fordulj meg, csak így szembe maradj ha kérhetlek :-)




Házitündér 2.hét előszoba - rácsos polc lomtalanítás volt, felhalmozott szatyrok, egyebek kerültek szanálásra és az esernyős kosárban is rend lett... 15 perc alatt.

2011. április 18., hétfő

Zöldborsó főzelék


- csirkecombokat fűszerrel ízesíteni, sütőtálba tenni, közé egy kis tyúkzsír, pár gerezd fokhagyma, pici víz és lefedve sütőben megsütni

- zöldborsót kevés vízben fedővel lefedve megpárolni, só, cukor ízesítés, majd tejes lisztes habarással sűríteni ( szűrőn keresztül öntve tuti sima lesz )



Házitündér 2.hét - előszoba van tervben erre a hétre. Póktalanítás, ajtó, kapcsolók, telefon letörlése és a fogas volt a program. Téli kabátok és egyéb kiegészítők eltéve, illetve mosásra várnak. Tetszik ez a 15 perces takarítás, nem unom meg és nem megterhelő még munka után sem...egyelőre :-)

2011. április 15., péntek

Gerle szülő

Gerle szülő őrzi a területet, itt most le nem száll idegen gerle, mert azonnal elüldözi. Engem is szemmel tart ám, ha az ablakban bámészkodom :-)





Házitündér 1.hét - ma a kád és mosdó volt hátra, ez gyorsan ment mert nem sikálom, csak átkentem, vártam...vagyis addig a mosdó lefolyóját leszereltem és kitisztítottam. El is telt az első hét...nagyon tetszik ez a rövid idejű takarítás. Vasárnap csak porszívózás és felmosás lesz, az röpke fél óra.
Persze a jól teljesített hét után jutalmat is kaptam...puncsos minyont :-)

2011. április 14., csütörtök

Zsemle


- 2,5 dl meleg tej, 1 dl meleg víz, 0,5 dl olaj, 55 dkg liszt, fél cs élesztő, 2 evőkanál cukor, 2 teáskanál só, 1 tojás

- élesztő + cukor + 0,5 dl tej - felfuttatni, majd összegyúrni a többi hozzávalóval és kelni hagyni

- 12 darabba vágni és ovális téglalapokká formázni, tepsibe tenni, vízzel lekenni

- sütés 180 fokon kb. 20 perc, ha kivettük utána is lekenni vízzel

Nagyon finom puha zsemle, aki sósabban szereti, több sót tegyen bele, így kicsit édeskésebb a tésztája.




Házitündér 1.hét - ma a radiátor lemosása volt a program, rá is ment a 15 perc, mert olyan sűrű cirádás, hú de nem szeretem munka volt :-)

2011. április 13., szerda

Nárcisz

A tavasz egyik hírnöke :-)...így vettem, mert az én tavalyi hagymáimból semmi nem hajtott ki...nem bánkódom, az idei hagymákat is elteszem és hátha... :-)




Házitündér 1.hét - toalett volt a mai 15 perces, póktalanítás, ajtó, csövek, tartály letörlése és flakonok, tisztítószerek szanálása.

Rakott krumpli



- krumplit vékony karikára szelve, sós vízben megfőzni

- addig megfőzni a tojást, majd felkarikázni, a kolbászt is felszelni

- vajazott sütőtálba tenni a leszűrt krumpli felét, sózni, pár kanál tejföl, majd rátenni a tojást, sózni, rátenni a kolbászt is, és a tetejére a maradék krumplit, jó sok tejföllel leönteni és sütőben pirulásig sütni

Jó kis szaftosan a legfinomabb, vétek kiszárítani.




Házitündér 1.hét - ma a fali ruhaszárító és szennyestartók letörlése, mosógép mögött portalanítás, mosópor, öblítők szanálása... kizárólag 15 percig :-)

2011. április 11., hétfő

Gerle fióka

Az a kis szürke folt ott középen, az bíz gerle fióka :-) már tollászkodott, okos és ügyes. 2 tojás volt, nem tudom mi lett a másikkal, kikelt e, vagy sem.



Házitündér: fürdővel kezdtem - póktalanítás, ajtó, tükör és polca letörlése volt a program, kizárólag 15 percig...ma 11 órát dolgoztam, nem sok kedvem volt, de megcsináltam, olyan jó volt utána kipipálni a füzetben, hogy teljesítettem :-)

2011. április 10., vasárnap

Házitündér füzet


Először helységenként felírtam, hol mit kellene takarítani...ami eszembe jutott...nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, csak így könnyebb a 15 perceket beosztani. Van helység ahol csak 8 elvégzendőt találtam, de van ahol 15 lesz.
Hetente 1 helység jut, ami belefér majd a 15 percbe azt elvégzem, ami pedig nem az tolódik a következő hónap hetére ;-)...jelszó: lassan de biztosan!

Példaként:
1.hét - fürdő és wc - ehhez lehet venni egy kisebb szobát, én az erkélyt vettem hozzá
2.hét - előszoba - ehhez lehet venni egy kisebb szobát, vagy kamrát
3.hét - konyha - étkező, ehhez lehet a kamrát is venni
4.hét - nappali - ehhez lehet egy kisebb szobát, hálót vagy gyerekszobát venni

Heti dátumonként beírtam a füzetbe, így majd kipipálhatom amivel végeztem és milyen öröm lesz látni ahogy haladok :-)

Ablakpucolás és függönymosás kipipálva egy időre, előre dolgoztam és elvégeztem.

Innentől jöhet a napi 15 perc!

Házitündér kellékek


Erős vegyszereket nem használok, igyekszem védeni a környezetet és magamat.
Szükséges dolgok:
- gumikesztyűk
- dörzsi szivacsok
- törlőkendők, papírtörlő
- nyeles portörlő amivel póktalanítani lehet
- ecet, szódabikarbóna, mosogatószer, ablakpucoló, wc tisztítószer
- partvis és lapát
- felmosónyél és fej
- ablakmosó magasabb ablakhoz praktikus

Ezeket eddig is használtam, ötletként írtam, hogy lehet kímélőbb szerekkel is takarítani. Mosogatószer prímán oldja a zsírosabb és egyéb foltokat csempén, tűzhelyen.

2011. április 9., szombat

Házitündér

Házitündér címmel új fejezetet nyitok az életemben és a blogban :-)... mostanság nem sok időm van takarítani, így muszáj valami rendszert beiktatnom, kevéske időm hasznos kihasználására. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül.
Az ötlet nem az enyém, de saját profilomra igazítom...hátha sikerülne megvalósítanom.
Nekem csak a vasárnapom szabad, nehéz mindent belezsúfolni 1 napba.
Próba cseresznye, vagy sikerül, vagy nem :-)...a program lényege, hogy naponta 15 percig kell takarítani, persze hétvégén egy gyors portörlés, porszívózás és felmosás nem maradhat el, viszont a 15 percekben kell elvégezni, amiket jobb szeretek halogatni, olyan nem szeretem dolgok :-S

Elsőként szükséges egy füzet és toll...kipipálva, megvettem :-)


Kellékek egy részét beszerezni...kipipálva, megvettem. Azért ennél több kell hozzá, ez egy kis részlete.

2011. április 8., péntek

Túrós nutellás palacsinta


- csak tejből készítem, az úgy finom szerintem - tojás, csipet só, némi cukor, pici tej - ezt jól kikeverni, aztán jön a liszt és apránként hígítani tejjel míg a merőkanál oldalán épp megfelelően csurog le, nem sűrűn, nem hígan, hanem közepesen :-) Aztán már csak egy jó serpenyő kell és lehet sütni, én késhegyni vajat teszek mindig alá és úgy sütöm közepes lángon szép vékony palacsintákat..

- egymásra rétegeztem egy sor túrókrém (túró+tejföl+kevés cukor mert a nutella édes)...egy sor nutellás ( vagy kakaósan is lehet )

Rakottan most csináltam először és nagyon bejött, olyan túró rudis ízű lett.

2011. április 4., hétfő

Cukkinis spagetti


- cukkinit felkockázva vajon puhára párolni, só, bors ízesítés

- paradicsommártást készíteni - olajon lisztet pirítani, tűzről levenni és beleönteni a paradicsomot (ki mit használ, én sűrítettet szoktam), só, cukor, bazsalikom ízesítés

- spagettit főzni, leszűrni és összekeverni a cukkinivel és mártással, tálalásnál megszórni reszelt sajttal
Related Posts with Thumbnails